2009. december 22., kedd

LOST 5x18 "What They Find"

Előzmények a Lostban

- Mondok neked valamit, Hugo, és azt szeretném, ha elhinnéd, amit mondok. Nem vagy őrült.
- Ki vagy te, haver?
- Az Ajira 316-os járata az LAX-ről indul 24 óra múlva. Csak annyit kell tenned, hogy felszállsz a gépre. Te döntesz, Hugo. Nem kell semmi olyat tenned, amit nem akarsz.
- Várj! Itt hagytad a gitárodat.
- Nem az én gitárom.


- Ne aggódj, haver! Minden rendben lesz, ha Jack megváltoztatja a jövőt... vagy a múltat. Valamelyiket.
- Szerintem a haverotok nem éli túl.
- Túl fogja élni.
- Mindent előkészítettem, Jack. Légy nagyon óvatos! Ütésre robban. Faraday naplója szerint minél közelebb kell juttatnod a bombát az elektromágnesesség forrásához.
- Sayid, sikerülni fog. És megmenekülsz.
- Semmi sem menthet meg.


- Melyikőtök Ricardus?
- Valójában Richard.
- "Mi fekszik a szobor árnyékában?"
- "ő, aki megment minket."
- Richard, Ilana vagyok. Mutatnom kell valamit. Nyissátok ki!
- ... Hol találtátok?
- A repülő csomagterében... egy koporsóban.
- Nem értem. Ha ez itt Locke... akkor ki ment be?


- Sawyer, gyere onnan! Gyere onnan! Mennünk kell!
- Le fog szakadni! Le fog. El kell engedned. Mennünk kell. Akármikor leszakadhat!
- Ne!
- Jack! Jack, segíts elvinni!

- Gyerünk! ... Gyerünk! ... Gyerünk! ... GYERÜNK, TE ROHADÉK!


Biztos volt, hogy a füstfelhő végez a vászoningessel. A cserzett bőrű férfi kétségbeesetten kapálózott, ahogy felemelkedett a fűről, szemében rettegés és iszonyat ült. Minden erejét megfeszítve próbált szabadulni, közben egyfolytában sikoltozott, de a valószerűtlenül tekergő fekete borzalom egyre szorosabban fonódott a dereka köré. Csontok reccsentek, a férfi orrából és szájából sötét vér buggyant ki. Végül rándult egy utolsót és csendben megadta magát a sorsának.
Az élettelen testtel a füstdémon könnyedén a magasba lendült, majd a két dermedten álló fiatal melletti bokorra hajította. A fiú húsz körüli, a lány valamivel fiatalabb lehetett, megigézve nézték, ahogy a hullámzó feketeség közelebb úszott, és mint valami elromlott kereplő, csörögve-ciripelve keringeni kezdett körülöttük. Fojtogató árnyék borult rájuk. Azután a felhő felvillant. A fiú védelmezőn átkarolta a lányt, torkában dobogó szíve ellenére igyekezett bátornak tűnni.
A kavargó jelenés abbahagyta a vizsgálódást és kattogó hang kíséretében a fejük fölé emelkedett.
- Most! - kiáltotta a fiú, és elkapta a lány kezét. Rohanni kezdtek a közelben álló pálmák felé, keresztül vágva a napfényes ligeten. A kígyózó rémség surrogva repült a nyomukban, útját földből kirobbanó fák jelezték. Egyre közelebb került a menekülőkhöz. A fiatalok a liget mögött húzódó itatót megkerülve átugrottak egy alacsony kőfalon, amit kusza hieroglifák borítottak.
- Erre! Gyorsan! - lihegte a fiú, miközben szeme egyre a megfelelő rejtekhely után kutatott. Egy távolabb fekvő sziklatömb alkalmasnak tűnt a célra, gyorsan mögé bújtak. Ezalatt a kígyózó felhő átrepült a kőkerítés felett és egyenesen a szikla fölé magasodott. A fiú tudta, hogy pillanatokon belül lecsap rájuk. Földre rántotta a lányt és várta az elkerülhetetlent.
Csikorgó hang hallatszott, azután a gomolygó feketeségből szikraeső kezdett hullani, végül az egész lángra lobbant. Jéghideg szél söpört át a reszkető pár felett, azután az égő füstfelhő sisteregve távolabb libegett, majd eltűnt a földben.
- Alaposan felbosszantottátok.
Összerezzenve néztek fel az előttük álló borostás, szőke férfira.
- Nem vettük észre, hogy itt vagy - lélegzett fel a fiú és felsegítette a társát.
A férfi a vállukra tette a kezét.
- Ha a bajt keresitek, előbb-utóbb meg is találjátok.
- Te engedted ide őket? Láttuk a bárkájukat pár napja felhajózni. Kincsvadászok voltak, akik be akartak törni a Templomba! Persze, amikor meglátták, mi várja őket, elmenekültek innen. A vezetőjük viszont ostoba ember volt. Ammut megölte.
- Nem kedveli ezt a nevet. Ahogy az idegeneket sem - mondta a férfi szomorkásan, azután elindult előttük a fák fölé magasodó szobor felé.
- Akkor miért hozol ide ilyen barbárokat?
A szőke hunyorogva nézett a ragyogó délutáni napkorongra, azután a lányra.
- Nem mind látják az utat, akkor sem, ha épp rajta állnak. Néha meg kell nekik mutatni, merre induljanak.
- Gondolod, hogy megváltoznak? - kételkedett a lány.
- Djoser tart az idegenektől - tette hozzá a társa.
Megérkeztek a szoborhoz.
- Meg kell tanulniuk együtt élni, és ti segíteni fogjátok őket. - mondta a férfi, és egy-egy gyümölcsöt nyújtott feléjük.
- Most menjetek - intett barátságosan. - Hazaértek, mielőtt sötétedni kezd.
Azzal otthagyta őket, és az árnyékban álló hűvös kőtalapzat mellé szórt pálmalevelekre ült, majd beleharapott egy érett gránátalmába.
A fiú felpillantott a monumentális szoborra. Tawaret Anya, kezeiben az Élet ősi kulcsaival büszkén nézett a távolba.
- Indulnunk kell - nyújtotta a kezét. A lány kelletlenül odaadta az övét.
- Rossz érzésem van. Djoser egyre jobban vágyik az öröklétre.
- Akárcsak én - mosolygott rá a fiú, de a társa komoly maradt.
- Mi előlegbe kaptuk ezt az ajándékot. Nagyon soká lesz, mire ki is érdemeljük.
Az égbe nyúló kőisten vízilovat formázó feje mintha egyetértően bólogatott volna.
Elhagyták az utolsó pálmafákat. A fiú eloldozta a tevéket, majd sóhajtva végignézett az előttük elterülő végeérhetetlen sivatagon. Felsegítette a lányt az állat hátára és a távolban csillogó folyó szalagját követve nekivágtak a homokdűnék közt kanyargó útnak Szakkara felé.



L O S T



- Hát itt vagy! - lépett ki az erdőből Sawyer megkönnyebbülten. Égő faágat szorongatott, azzal intett a tisztás közepén ácsorgó Hugo felé. Aztán elkomorodott. - Hol van Sayid?
- Nem tudom - felelt zavartan Hugo. - Amikor a lövöldözés elkezdődött, Jinnel együtt utánatok küldött...
- Jin már előkerült, semmi baja.
- Aztán megremegett a föld, és én elestem. Azt hiszem, el is ájulhattam, mert mindenféle hülyeséget álmodtam össze. Később próbáltam visszatalálni Sayidhoz, de nem sikerült.
- Maradtál volna vele ott a feneke... - kezdett bele Sawyer a letolásba, de elharapta a szót.
- Akkor kivel diskuráltál itt a sötétben? - lépett közelebb a fáklyát forgatva, de rajtuk kívül senkit nem látott. Hugo elpirult.
- Ööö, hát senkivel, haver. Izé, tudod, magamban szoktam beszélni... Néha. - tette hozzá bizonytalanul.
Sawyer fürkészve nézett Hugo lesütött szemére, majd a kezére.
- Mondd, mi a fenének szorongatod egyfolytában azt a gitártokot? Fellépésed lesz a Willage People-lel?
- Vigyáznom kell rá. És amúgy sem...
- Nincs itt kinek gitározni, Clapton, Woodstock elszállt a bombával. És a DHARMA is. Úgy tűnik, visszatértünk 2007-be. De még mindig ezen az istenverte szigeten vagyunk!
Mérgesen egy fűcsomóba rúgott.
- Juliet meghalt - szakadt ki belőle minden átmenet nélkül. Hugo döbbenten állt egy pillanatig, majd lassan letette a gitártokot és széles mozdulattal átölelte a társát.
- Haver, nagyon sajnálom - motyogta. - Ki lőtte le?
- Majd később - sóhajtott nagyot Sawyer -, most tűnjünk el innen. Jackék a Hattyú kráterénél várnak. Meg kell keresnünk Sayidot. Aztán pedig Richard Alpertet.
- Kit?
Sawyer a zsebéből kidudorodó revolverre csapott.
- Ajánlom, hogy legyen nála a repülőjegyünk LA-be, mert ez a bombás baromság rohadtul nem jött be.




Alpert és Ilana összeszorult torokkal nézték, amint Bram és Lapidus kihúzzák a tűzből az összeégett testet. Nehéz, csípős szag terjengett a levegőben. Ben a fal mellett ült, reszketve vette a levegőt. Fel sem nézett, ahogy Richard kivette kezéből a vértől ragacsos kést és megrendült arccal eléguggolt.
- Mit tettél, Benjamin!? - kérdezte elszörnyedve. Ben nem felelt, merev tekintettel nézett maga elé. Végül lassan Richardra emelte a szemét.
- Megtettem a sziget akaratát - suttogta rekedten.
- Miért mondod ezt? Hogyan kívánhatná Jacob halálát?
Ben nem felelt. Alpert eltűnődve nézte az egykori vezetőt, azután körbefordult a homályos helyiségben.
- Hová lett?
- Épp előttetek ment ki.
- Senki nem lépett ki innen - rázta meg a fejét értetlenül Alpert, mire a másik vállat vont.
- Nem számít. Azt mondta, mostantól minden megváltozik.
- Már megváltozott! Magunkra maradtunk, mert te így döntöttél!
Ben feltápászkodott a kőpadlóról és Jacob füstölgő testéhez sétált.
- Választhattam volna? Mégis mi közül, Richard? Engedelmeskednem kellett, mert a halott lányom is arra kért!
Ilana könnyes szemmel fordult felé.
- Ez a magyarázatod arra, hogy megölted?
Ben állta a tekintetét, de válasz nélkül hagyta a kérdést.
- Mondd el nagyon pontosan, mi történt itt.
Ben összeráncolta a homlokát, majd mivel Alpert nem szólt semmit, a lány elé lépett.
- Már megbocsáss, én egész életemet ezen a helyen töltöttem, és mindent megtettem a védelméért. Te még alig két napja vagy csak a szigeten! Miért gondolod, hogy odasétálsz egy lerombolt szoborhoz akár egy turista, és máris parancsolgatni kezdhetsz?
Ilana egészen közel hajolt Ben arcához.
- Caesar jól látta, ki vagy...
- El kell őt vinnünk innen! - jelentette ki Alpert. - Nem biztonságos itt... És már máshol sem - tette hozzá, azután hátra fordult.
- Felelni fogsz ezért.
Ben lassan összeszedte magát, már visszavágni is volt ereje.
- Mielőtt mindezt kizárólag az én nyakamba varrnád, Richard, hadd emlékeztesselek, nem én tettem meg John Locke-ot vezetővé. Végig próbáltalak lebeszélni róla. Jacobhoz sem én vezettem el őt!
Alpert nem válaszolt, Ilanára nézett.
- Mihez kezdünk most?
- Még nem tudom, Richard. De van egy jelöltünk.
- Ti... Ti is ismeritek egymást? - kerekedett el Ben szeme. A másik kettő nem válaszolt.
Bram lépett oda hozzájuk.
- Átvihetnénk a testét az Orchidea állomásra. Talán a bojlerben megpróbálhatnánk...
Alpert a fejét csóválva Benre mutatott.
- Tönkretette a berendezést, mielőtt elhagyta a szigetet.
- És ha a Templomban...
Ilana egy oszlopnak dőlt.
- Semmit sem tehetünk érte. Azért keresett meg, hogy a segítségemet kérje. Tudta, mi vár rá - hajtotta le a fejét. - De azt nem árulta el, mit kell tennünk most.
Ben kihasználva az alkalmat, újra mentegetőzni kezdett.
- Még csak nem is védekezett! ő választotta ezt a sorsot!
- Mit tudhatsz te a sorsról?! - villant rá Ilana szeme, azzal faképnél hagyta és a sarokban álló vastag tölgyfaasztalhoz lépett. Ben tanácstalanul pillantott Alpertre.
- Jacob azt mondta: jönnek. Ez volt az utolsó szava.
- Kik jönnek?
- Nem mindegy most már? - húzta fel a vállát Ben egykedvűen.
Ilana egy neveket tartalmazó papírlapot emelt fel az asztalról és Richardhoz vitte.
- Talán rájuk gondolt. Ismered őket?
Alpert átfutotta a neveket és gondterhelten bólintott.
- ők voltak azok, akik meg akarták változtatni a jövőjüket, ezért harminc évvel ezelőtt felrobbantottak egy hidrogénbombát a sziget túloldalán.
Ilana döbbenten hallgatta.
- Ez az utolsó név... - ráncolta a homlokát csodálkozva Richard, azután a papírlapot összehajtotta és a zsebébe tette. Ilana Bram felé fordult.
- Tedd a dolgod. Ebből semmi nem maradhat meg. Nem teheti rá a kezét.
A férfi bólintott, majd az oldaltáskájából benzines üveget húzott elő. Ilanáék kifelé indultak.
- Nézzétek! - kiáltott utánuk Bram a szövőszékre mutatva, mire mind köré sereglettek.
A megkezdett szőttes tetején, akár a falra helyezett másikon, Atum Nap-szimbóluma látszott. Lejjebb Anubisz alakja deréktól felfelé, mellette az íbiszfejű Thot, aki az egyik kezében három pálcát tartott, a másikat a halottak és az alvilág istene felé nyújtotta.
Bram feljebb emelte a fáklyáját, hogy jobban lássák.
- Nem tudta befejezni. Mit jelenthet ez?
Ilana végigsimított a durva szálakon, azután Benre pillantott.
- Azt, hogy Jacob előre gondoskodott róla, hogy ne maradjon büntetlen, aki ezt tette vele.



- És Sayid? - kérdezte értetlenül Kate, amikor Sawyerék felbukkantak a Hattyú fűvel benőtt krátere mellett. Miles leengedte a fegyver csövét.
- Hurley! - köszönt rá Jack, mire Hugo bűnbánóan visszaintett.
- Alighanem elveszítettem Sayidot, amikor... szóval nem volt ott, ahol hagytam.
- Ha jól gondolom, innen nem messze lesz a régi táborotok a parton - vélte Miles. - Meg kéne néznünk. Talán a barátotok valahogy odajutott.
Jack határozottan megrázta a fejét.
- Azzal a sebbel aligha.
Kate elgondolkodott.
- Nem lehet, hogy túl messze volt a fúrótól, és nem hatott rá ez a dolog? Vagy talán kevésbé? - találgatott.
- Ha így volna, akkor Bernardék még rosszabbul jártak - mondta neki Sawyer sötéten.
- Ne aggódjatok annyit. Hugo is messze volt, mégis itt van - zárta le a vitát Jack, azután széttárta a karját. - Akárhol legyen az az itt.
Hugo mondani akart valamit, aztán végül csak vállat vont.
- Erről van szó. Azt sem tudjuk, milyen év van! - erősködött Miles. - Ez a gödör pont ugyanígy nézett ki, amikor legutóbb láttuk!
Sawyer körbe nézett a többieken.
- Hol van Jin?
- Elment megkeresni Sunt. A partra mennek, ha esetleg megtalálná - mondta Kate, mire Sawyer is elővette Miles ötletét.
- Mi is megtehetnénk. A tábor állapotából talán ki tudjuk deríteni, mikor lehetünk. Doki?
- Jól van, menjünk - egyezett bele Jack. - Már úgyis világosodik. Kicsit pihenünk, aztán megkeressük Sayidot.
Miután ebben megállapodtak, elindultak a fák között. Miles lopva Sawyerre pillantott, mire a másik lemondóan visszabiccentett.
- Ugyanarra gondolunk, Sherlock - mondta halkan. - Mint Charlotte...
A kínai lehajtotta a fejét.
Sawyer gyomra hangosan megkordult, és ebbe kapaszkodva próbálta elterelni a gondolatait Sayidról és főleg Julietről.
- Nem látott valaki errefelé egy hot-dog árust?
- De - bökött hátra a puskával Miles. - Az előző tisztáson, a benzinkút mellett mintha elhagytunk volna egyet.
Sawyer tettetett sértődöttséggel kelt ki magából.
- Szoktam én veled szórakozni?
- Nem is tudom. Szoktál?
Sawyer dohogva megállt és bevárta a leghátul kullogó Hugot.
- Mondd, hogy rejtegetsz pár konzervet abban a tokban.
Hugo határozott nemet intett, majd rövid turkálás után két Apollo szeletet varázsolt elő a kezeslábasából.
- Kicsit megolvadt - mentegetőzött. - Ez minden, az összes kaja a kisbuszban maradt.
- Akkor Jackéknek erről nem is kell tudniuk, nem igaz? - kacsintott Sawyer cinkosan, és egy pillanat alatt szájába tömte az édességet.
- Mindjárt más - közölte tele szájjal és a csoki papírt egy mozdulattal a fák közé hajította.
- Ne szemetelj - csámcsogta Hugo.
- Miért, ki vagy te, Al Gore? - méltatlankodott Sawyer. - Ha nem tetszik, nyugodtan beperelhetsz.



Sayid a Faraday naplójából titokban kitépett lapokat tanulmányozta mind jobban elkerekedő szemekkel, amikor a távoli fegyverropogás hirtelen véget ért, majd nem sokkal később tompán megremegett a föld. Behunyta a szemét és néma imádsággal várta az elkerülhetetlent. Furcsa sípoló hang hallatszott, amitől bedugult a füle, majd valami kirántotta alóla a talajt. Az iraki félemeletnyit zuhant, azután gurulni kezdett a domboldalon, míg végre egy bokorban meg tudott kapaszkodni. Az ágak lehorzsolták ujjait, ettől eltekintve megúszta. Zsebre gyűrte a még mindig szorongatott naplóoldalakat és kíváncsian felkönyökölt.
Jack megtette - ez volt az első gondolata. Nem sikerült! Ez volt a második. A nap mintha odébb ugrott volna az égen, de még mindig a szigeten volt. Sayid a hasához nyúlt. A DHARMA kezeslábas elejét teljesen átáztatta már a vér, különös módon azonban a sebe alig fájt. Bal válla annál inkább, a lejtőn legurulva alaposan beverhette valamibe.
Kísérteties csend ülte meg az erdőt, gyanúsan nagy csend. Sayid nehézkesen lábra állt. Meg kell keresnie Jackéket, gondolta, és éppen indulni készült, amikor hangokat hallott. Ismeretlen nyelven beszélt valaki, majd egy női hang válaszolt rá.
Sayid lelapult, és csendben egy közeli fa mögé mászott, de a hangok szerencsére eltávolodtak. Az iraki várt néhány percet, majd nagyon óvatosan lépkedve elindult arra, amerre a Hattyú állomást sejtette. Pár lépés után megtorpant.
Ki tudja, kiket hallott az előbb, futott át rajta. Akárkik is, ellenségesek lehetnek. Mielőbb meg kell szabadulnia a DHARMA ruhától! Ha ebben találnak rá, abból csak baja lesz. Kibújt a kezeslábasból és hálát adott Allahnak, amiért korábban egyszerűen a nadrágjára, trikójára húzta azt. Egy vastagabb faággal bajlódva gödröt kapart a fűben, majd belegyömöszölte a véres ruhát és rádobálva némi földet elegyengette a talajt. Mintha valami vörös folt suhant volna át a feje fölött. Már hallucinálok - gondolta. Hirtelen megszédült, furcsa érzés futott át rajta, de szerencsére, ahogy jött, el is múlt.
Ekkor újra neszezést hallott. Akárki közeledett, nem törődött vele, mekkora zajt csap, ágak roppantak, levelek susogtak, ahogy egyre közelebb ért. Talán a társai azok, bizakodott, de akkor morgó, horkanó állathang és csörtető lábak csattogása vegyült az egyre ijesztőbb lármába. A fák között hatalmas fehér hát villant meg. Az iraki megdermedt. Jegesmedve!
Az állat a közeli vérszagot megérezve egy pillanatra megtorpant, majd hosszan felbömbölt és bundáját megrázva robogni kezdett, egyenesen az iraki felé. Sayid elhajította a kezében tartott faágat és hanyatt homlok futni kezdett, igyekezve a sűrűbben álló fák között maradni. Egy pillanatra eszébe villant, hogy a fizikus jegyzeteit a DHARMA-ruha zsebébe gyűrte, de még káromkodni se volt ereje, a fenevad mancsai ott dobogtak a háta mögött. Nem tudta, meddig futott, nem is érdekelte. Egy idő múlva úgy tűnt, üldözője feladta.
Sayid kimerülve rogyott a földre. Hasi sebe újra vérezni kezdett, számíthatott rá, hogy a friss szag hamarosan újra odacsalja a fenevadat. Locke arca villant elé, amikor Kate-tel hármasban Jackék után indultak, és a vadász elmesélte, hogy a Hattyú felrobbanása után Ekot egyenesen a medve barlangjából mentette ki. Egy bűzös éléskamra volt, tele csontokkal, az állat oda cipelte minden zsákmányát. Belőlem nem eszel! - gondolta az iraki és bár tudta, hogy a jegesmedve a közelben ólálkodik, a fáradtságtól és a vérveszteségtől azonnal elaludt.



Sawyerék kiértek a homokos partra. Az egykori tábor szánalmas látványa fogadta őket, üresen árválkodó asztallapokkal, a még álló vázakon ponyvadarabokat lobogtatott a víz felől fújó szél.
Miles a cipőjével a homokba túrt. - Remek. És most?
Sawyer bólogatni kezdett, mint aki hasonlóra számított, azután lerogyott egy lapos kőre és végig nézett a társain.
- Hát ez elég lehangoló, uraim, visszaérkeztünk oda, ahonnan... Az orrod, Hugo... - bökött a mondott testrész felé aggodalmasan.
Hugo megtapogatta az arcát és csodálkozva bámult a véres ujjaira.
- Kösz, haver - mondta és a ruhája ujjával letörölgette magát.
Sawyer egy hurokban végződő, koszos zsinórdarabot emelt fel és szórakozottan pörgetni kezdte, Miles az egyik asztallapot söprögette le a kezével, majd Sawyer felső zsebére mutatott.
- Ideadnád? Hagyok valami üzenetet ezen Jinéknek.
- A kabalatollammal? Más nem is hiányzik, mint hogy szétbarmold! Írd a homokba, amit akarsz!
Kate, aki a visszaugrás óta nem sokat szólt, felkiáltott.
- Mi az ott?!
Mind a víz felé fordultak. A távolban apró fekete folt úszott. Sawyer kapcsolt elsőként.
- A rohadt életbe! - Azzal a kötéldarabot Miles kezébe nyomta, bamba tekintetét látva azonban elhúzta a száját.
- Ez Vincenté! Nem emlékszel? Ember, abban a csónakban ott, mi evezünk Locke-kal! Rémlik már?
- Igen... Igen! - ült ki hirtelen az értelem a kínai arcára. - Csak ez az egész kezd már az agyamra menni.
- Azt le se tagadhatnád - nézett végig rajta Sawyer, majd töprengőn a kezében tartott fegyverre sandított. Elhúzta a száját.
- A francba, hát mi voltunk azok is!
- Miről beszélsz? - értetlenkedett Jack.
- Majd később. Meg kell állítanunk Locke-ot!
- Esetleg azzal ott? - mutatott Hugo egy kicsit távolabb tőlük.
- Naná, te géniusz! - indult máris Sawyer a parton hagyott kenu felé. Jack megpróbálta elkapni a fonalat.
- Várj! Utána akarsz menni? Mégis, mit fogsz azzal elérni?
- Van jobb ötleted, doki? Ha nem mászik le Locke az Orchidea melletti kútba, akkor sosem kerülünk vissza 77-be és Juliet életben marad! És ti sem ültök fel a gépetekre! Ezúttal tényleg megváltoztatjuk a jövőt, Jack! És a múltat! - magyarázta Sawyer meggyőződéssel.
- Hát persze, a bombával is milyen jól sikerült! - kötekedett Miles.
- Döntsétek el végre, már alig látszanak - sürgette őket Kate. Sawyer összeütötte a kezét. - Kapjuk el őket!
- Én is veletek menjek?
Sawyer ijedten mérte végig Hugot.
- Hogyisne, Moby Dick! El akarsz süllyeszteni? Itt várj meg minket!
Azzal rángatni kezdte a csónakot a víz felé.
- Nem segítene valaki?!



Egy perccel később vadul eveztek a távolba vesző csapat után.
- Bele kell húznunk, ha utol akarjuk őket érni - lihegte Jack.
- Akkor evezz gyorsabban! - torkolta le Sawyer a csónak végéből.
- Eddig bármit tettünk, épphogy előidéztük vele a jövőtöket! - méltatlankodott Miles újra. - Ez a sorsotok, fogadjátok végre el!
- Akkor most jól seggbe rúgjuk azt a sorsot! - vágott vissza Sawyer és még erősebben lapátolta a vizet.
Kate kiabálni és integetni kezdett, majd Sawyer is csatlakozott hozzá, de nem történt semmi.
- Ne erőlködjetek, nem hallanak minket - lihegte Jack -, a szél a part felé fúj, elviszi a hangot!
A csónakok közötti távolság alig csökkent. Pár perc múlva az elöl ülő Miles teljesen kifulladva tette le az evezőt.
- Sosem érjük utol... Mi négyen evezünk, ők heten... - bosszúsan legyintett - vagyis mi heten.
- Jól van Winnetou, akkor hát lőj eléjük... - sürgette Sawyer - vagy elénk.... A jó életbe, tudtuk, hogy ez lesz. Meg kell állítanunk Locke-ot!
Miles felemelte az ismétlőt és hosszasan célzott.
- Nem megy, ha rángatjátok alattam a hajót!
- Csináld már! - kiáltott rá Sawyer. - Nem fogsz eltalálni senkit, higgy nekem!
Kate is letette az evezőt és a hajó oldalának dőlve próbált segíteni Milesnak a fegyver megtámasztásában. Miles tüzelt. Aztán újra és újra lőtt.
A jó kétszáz méteres távolság újra nőni látszott, az erős hullámzásban mintha még gyorsabbra vették volna előttük a tempót.
- Ez így nem fog menni! Mindjárt eltűnnek!
És valóban, a következő pillanatban a csónak, benne Locke-kal és hat társával, egy vakító villanással eltűnt előlük.
- A francba! - csapott a vízbe a méregtől vörösen Sawyer.
- Hát, legalább megpróbáltuk. Ha jól emlékszem, várható volt - fordult hátra Miles szemrehányóan.
- Neked meg mi bajod? - nézett csodálkozva Kate elhomályosuló szemébe. Aztán lejjebb esett a pillantása.
- Jaj, ne! Jack! Gyorsan!
Kate hátra csuklott, vért fröcskölve Miles arcába. Jack rémülten ugrott előre. Az ájult lány pólója cafatokban lógott a hasa bal oldalán.
Sawyer hangosan káromkodni kezdett, majd az ég felé fordulva elüvöltötte magát.
- Miért teszed ezt velünk, Istenem?!
- Gyerünk vissza! Evezzetek már! - kiáltotta Jack. Lerángatta a pólóját a kezeslábasa alól és azzal igyekezett a lőtt sebet lenyomni.
- Nem veszíthetjük el őt is!



Locke rohant ki a partra a fák közül. Jobbra nézett, rögtön kiszúrta a hiányzó csónakokat.
- Szia John.
- Hugo! - pördült meg Locke meglepetten. - Mit keresel te itt?
Hugo idegesen babrálni kezdett az ügyetlenül háta mögé rejtett, sétabotra emlékeztető fényes rúddal.
- Téged vártalak - dadogta. - Elkéstél... már elmentek egy ideje.
- Honnan tudtad, hogy én épp most... - bökött maga mögé Locke gyanakodva, aztán Hugo kezére pillantott.
- Ki adta neked azt a Hórusz-pálcát? - sziszegte résnyire összehúzott szemmel, majd ahogy körbefordult, észre vette a nem messze mögötte, a part homokjába szúrt két hasonló eszközt. Hatalmas ugrással vetődött oldalra, de elkésett.
Hugo leszúrta a harmadikat is. Az aranyszínű fa rudacskák által közrefogott háromszögben egy pillanatra felvillant a levegő. A foglyul ejtett alak hangosat nyögött. Azután szaladni kezdett oldalra, de a fájdalomtól felüvöltött, ahogy a pálcák közötti terület láthatatlan széléhez ért.
Párat hátra lépett, közben mélyen Hugoéba fúrta a tekintetét. Csalódottnak tűnt.
- Egy... barátomtól kaptam ezeket egy taxiban. ő kért meg erre... az előbb - mondta Hugo remegő hangon. - Azt üzeni, nincs még vége köztetek.
Magasan sípoló hang hallatszott, azután mintha villám csapott volna le, felvillant az ég, és John Locke a három pálcával együtt eltűnt. Hugo hanyatt zuhant a homokon.
Az eső pedig mintha csak erre várt volna, szakadni kezdett.



- Djoser idelátogat ma a főpapjaival. Szeretné, ha megérintenéd.
- Ezért jöttél előre? Nem szeretnéd, ha megtenném? - ugratta a szőke férfi a fiút.
A felfelé kúszó nap forró sugarai elől rejtve, egy léggyökerekkel borított sziklafal mellett ültek.
- Én csak... - nyelt nagyot a fiú. - Engesztelő áldozatot mutatnak be majd neked...
A szőke férfi hirtelen felkapta a fejét, mintha valami megérintette volna. Talpra szökkent, az arca megkeményedett. Egy szívdobbanásnyi idővel később az erdő is elhallgatott. Riadt madárcsapatok röppentek fel a fákról.
- Fuss biztonságos helyre! - parancsolt a fiúra, és választ sem várva besietett a fák közé.
A fiú rohanni kezdett a távolban látszódó istenszobor felé. Furcsa érzés tört rá, mintha valami megváltozott volna, azután az ég felvillant fölötte. Akkor hallotta meg a kiabálást. Egy széles fa mögé vetette magát, onnan nézte a furcsa idegeneket.
Négyen voltak, komikus, testhez simuló ruhákban. Egyikük, egy szőke, hosszú hajú férfi mintha a földből próbált volna kirángatni valamit, közben furcsa mekegő hangon kiabált. A körülötte állók figyelték egy darabig, majd az egyikük beszélni kezdett hozzá.
Ismeretlen szavak voltak. A fiú kíváncsian nézte, amint a hosszú hajú elengedte a kötelet és felállt. Egyszerre elfordultak az őt rejtő fa felől és bámulni kezdték Tawaret égbe magasodó alakját. A fiú nem értette, mit néznek a hátán.
A következő pillanatban egyszerre több minden történt. Az idegenek kiabálva a fejükhöz kaptak, majd furcsán rángatózni kezdtek. Megremegett a föld. Önkéntelenül a fába kapaszkodott a fiú, alig bírta megtartani magát. Recsegni-ropogni kezdett az erdő, a talaj dübörögve rángatózott alatta. Erős sípoló hang hallatszott, majd az ég hatalmasat villant. A fiú hátra esett. Mire fájdalmasan kievickélt a tüskés cserje ágai közül, a rengés abbamaradt. Rémülten bámult az imént még előtte vergődő emberek felé, de a füves terület üresen állt.
Bármi volt ez az egész, várhat, gondolta és lélekszakadva futni kezdett a biztonságot jelentő istenszobor felé. Szúrni kezdett az oldala, de nem lassított. Átvágtatott a ritkuló fák között, majd elhagyva őket, kiugrott a homokmezőre. Tawaret oltalmat nyújtó árnyéka fölé borult. A fiú akkor felordított és remegve térdre esett. A fáraóra gondolt, majd a lányra. Arra, hogy talán soha többé nem láthatja Ilanát. Végül rémült szemeit lassan felemelte.
Az utolsó pálmafa, amihez a tevéjét kikötötte, az állattal együtt eltűnt. Akárcsak a jól ismert sivatag, és az életet adó folyó.
Ameddig a szeme ellátott, végtelen víztenger hullámzott.



Hatan cipelték John Locke fémládába visszarakott holttestét, míg előttük néhányan a falról levett szőnyegen Jacob maradványait vitték. A szomorú menet némán haladt az ösvényen, Bram fáklyával világította előttük az utat. őket Sun és Lapidus követték a megkötözött Bennel és a többi szigetlakóval.
A sort Richard és Ilana zárta, akik sok mondanivalójuk ellenére csendben lépkedtek egymás mellett. Végül Ilana törte meg a csendet.
- Nem büntetheted meg Linust. Úgy tűnik, Jacobnak tervei vannak vele.
- Láttam rajta én is - biccentett Alpert. - Mielőtt elment, megérintette.
- Nem értem, miért védi.
Alpert felsóhajtott.
- Valójában ennél többről van szó. Amikor Benjamin még gyerek volt, elvittem hozzá.
Ilana kérdőn nézett rá.
- Muszáj volt. Jacob akkor megmentette az életét. És... megkötötte.
A lány hitetlenkedve rázta a fejét.
- Ezek szerint ő...
Hirtelen megállt a menet.
- Valami történt - nézett Ilana aggódva Richardra, majd az álló embereket kikerülve előre sietett Bramhoz.
- Mi a gond? - kérdezte a társát, aki válasz helyett a fáklyával a fák közé mutatott.
- Ez - mondta furcsa hangsúllyal. Ilana a félhomályba meresztette a szemét.
Az ösvénytől nem messze, egy üres tisztáson faház állt. A lány ijedten rázta meg a fejét.
- Nem lehet ugyanaz! Hiszen elégettük!
- Ez idefelé még nem volt itt - erősítette meg Bram nyugtalanul, majd lépett párat a tisztás felé. A lány utána indult, de Lapidus megfogta a vállát.
- Biztos jó ötlet ez?
Válasz helyett Ilana csőre töltötte a fegyverét és Bram után ment. Lapidus követte. Az úton maradók kíváncsian várták, mi fog történni.
A tisztáson semmi nem mozdult, Ilanáék lassan tovább közelítettek a házhoz.
- Ennek nem volna szabad itt lennie. - figyelmeztette őket Alpert izgatottan a hátuk mögül. - Ne menjetek közelebb!
Lapidus felemelt egy kavicsot és megcélozta az ablakot.
- Ne! - kiáltott rá Ilana, de már meglendült a pilóta keze. Halk csörömpöléssel betört az ablak sarka. Mind a földre vetődtek. A kavics koppant még párat odabent, végül csend lett.
Eltelt egy perc, aztán még egy, de semmi nem mozdult a faházban. Bram lassan közelebb merészkedett és bevilágított az ablakán.
- Nincs bent senki - szólt hátra Ilanának.
Mielőtt bárki megakadályozhatta volna, Lapidus fellépett a tornácra, és lenyomta a kilincset. Az ajtó hangos nyikorgással kinyílt.
- Inkább majd én! - lépett a pilóta elé Bram félretolva őt, azután lassan benyújtotta a fáklyáját az ajtón. Odabent semmi nem mozdult. Bram Ilana felé pillantott, azután belépett a házba.
- Rendben, jöhettek! - szólt hátra.
A következő pillanatban az ajtó hangos csattanással becsapódott mögötte.
Ilana felkiáltott, és a ház felé ugrott, de akkor egy láthatatlan erő hátra dobta a tornácon álló Lapidust, elsodorva a lányt és Alpertet is.
Mire talpra keveredtek, a ház eltűnt.
- A francba! - bámult a pilóta elkerekedett szemekkel.
Addigra többen odaszaladtak és a fáklyák fénye alatt elkezdték átvizsgálni a tisztást és környékét. Ilana leroskadt a fűbe, onnan nézett Alpertre feldúltan. Mondani akart valamit, de akkor kiabálás támadt a fák között.
- Ide, ide! - hallatszott a sűrűből. Ilanáék odasiettek. Sun és még néhányan egy mozdulatlanul fekvő test mellett álltak. Ilana a fáklyáját a földbe szúrta és óvatosan megfordította.
Szőke hajú, eszméletlen lány piszkos arcára esett a fáklyák fénye, a homlokán sebtapasz lifegett. Sun az arca elé kapta a kezét és felsikoltott.
Claire látszólag sértetlen volt, de nem sikerült felébreszteniük. Ilana elgondolkodva nézett Richardra.
- Azt hiszem, tudom, miért adta vissza. Amit akart tőle, már megkapta.
Alpert értetlenül nézett rá.
- És mi volna az?
- Akármit is tett végül, először Jacob házába kellett bejutnia. Vele bontathatta meg a védőkört.
- Ha így van, akkor a társad mire kell még mindig neki?
Ilana elfordult.
- Arra gondolni sem merek.



- Hugo, ébredj!
Végre! Abbamaradt a fülében sípoló hang, Hugo bátortalanul kinyitotta a szemét. Vakító fény hasított bele, majd ahogy lassan hozzászokott, Jack aggódó arca öltött formát fölötte. A komor égen vastag felhőket kergetett a szél, Hugo máris fázni kezdett.
- Jól vagy?
- Persze, haver, semmi probléma. Biztos elaludtam.
- Kate-et meglőtték a másik csónakból - mondta Jack.
Hugo csak akkor vette észre a mellette fekvő hamuszürke arcú lányt. Kate magánál volt, de látszott rajta, hogy erős fájdalma van.
- Miért kellett egyáltalán utánuk mennünk? - dühöngött Miles. - Úgysem sikerülhetett!
- Mindenki nyugodjon meg - emelte fel a hangját Jack. - Mély a seb, de nem maradt benne golyó. Remélem, kitart a kötés, amíg találunk jobb megoldást - ezt már Kate-nek mondta és bátorítólag rámosolygott. A lány bágyadtan pislantott vissza.
- A másik csónak eltűnt - mesélt tovább Jack. - De más problémánk is van.
Hugo végigjártatta szemét a többieken, azonban több sérültet nem látott.
- Történt valami Hugo, amíg a vízen voltunk. Volt egy... egy újabb villanás és az ég azóta ilyen viharos. A tábor is eltűnt. Nem láttál semmit?
Hugo vállat vont és körbenézett. Valóban eltűntek a romos maradványok, egyedül a gitártokja feküdt pár méterre a homokban. Hideg szél kapott alattomosan átázott ruhájába, vacogni kezdett, miközben a fejében ott kergetőztek Jack szavai: "Újabb villanás". Egyre Kate bekötött oldalát nézte, az anyagon átütő barnán csillogó folt megbabonázta. Szinte fájt, ahogy próbált felidézni valamit.
Végül tőle szokatlan gyorsasággal talpra szökkent. Egyre ijedtebb képet vágott.
- Mi a baj?
Hugo a zsebébe nyúlt és egy papírgalacsint húzott elő. Kihajtogatta a gyűrött csoki papírt és forgatni kezdte.
- 1982-ben gyártották - mondta furcsa, éneklő hangon. Sawyer megrázta a fejét.
- És? Ez olyan nagy gond? Hosszan szavatos, tudod... Hugo, minden rendben?
- Nem... Ezt nem hozhattam 1977-ből. Én... azt hiszem...
Sawyer és Jack jelentőségteljesen összenéztek.
- Nincs most erre időnk, Hugo. Meg kell keresnünk Sayidot!
- Felesleges! Sayid nincs a szigeten!
Mind odakapták a fejüket. A part felső szélén, pár lépésre a szélben hajlongó fáktól Benjamin Linus állt, kapucnis dzsekiben.



Miles felkapta a puskát, de Sawyer leütötte a csövét.
- Nyugi, még ne. Majd ha szólok.
Ben közelebb lépett. Jack képe megnyúlt, próbálta visszafogni magát. Egyelőre sikerült.
- Jack, Hugo, James - köszönt feléjük a hívatlan vendég. Milesra nézve apró grimasz suhant át az arcán, aztán a lányhoz fordult.
- Ne aggódj, Kate, Jacob hamarosan meggyógyít.
Hugo erre mondani akart valamit, de meggondolta magát. Jack fenyegetően elindult az érkező felé.
- Ki vele Ben, mit keresel itt? És mi mi a fenét keresünk itt LA helyett? És hogy érted azt, hogy Sayid nincs a szigeten?
- Türelem, Jack, csak sorjában. Azért jöttem, hogy segítsek nektek. Ha Sayid itt mászkálna valahol, tudnék róla, elhiheted.
Sawyer dideregve lépett melléjük.
- Klassz a prémkabátod! Nem hoztál véletlenül pár pulóvert? Kicsit mintha lehűlt volna - méltatlankodott és felhajtotta a vékony DHARMA-ruhája gallérját. Ben töprengő arcot vágott.
- Remélem, szeretitek a téli sportokat, James, ha javasolhatom, ne nagyon vetkőzzetek rövidnadrágra. Faraday nem figyelmeztetett, hogy ha felrobbantjátok a bombát, búcsút inthettek a Copacabanának?
- Faraday egész mást ígért...
- Ez volna a nukleáris tél? - ámult el Hugo az ég felé sandítva. Sawyer elhúzta a száját, de Ben nem vette a lapot. Fürkészőn nézett rájuk.
- 2026-ot írunk, Hugo. Lehetnél kicsit megilletődöttebb.
- Elég a jedi trükkökből, Yoda - állította le Sawyer mogorván. - Az előbb még 2007-ben voltunk és hét ágra sütött a nap.
- Nem beszélhetnénk meg az időjárást később? Indulnunk kéne! - ellenkezett Ben, de Sawyer nem tágított.
- Mi ez a marhaság 2026-ról? Te semmit sem változtál. Ilyen jó arckrémed még neked sincs!
- És a fenébe is, miért van itt ilyen rohadt hideg? - tette hozzá Miles dideregve.
Ben lemondóan nézett rájuk.
- Hát legyen! Ha nagyon hallani akarjátok az igazat, minden elpusztult odakint egy bolygóméretű nukleáris világégésben!
- Látod, ez sokkal jobb sztori - csettintett Sawyer. - De azért John Connor csak túlélte, nem? - viccelődött óvatosan.
- Az a Skynettől függ - szállt be Hugo is a játékba.
Ben bosszúsan fordult felé.
- Jól mondod Hugo, akár James Cameron is rendezhette volna. Irán nem várta meg, amíg Irak és Afganisztán sorsára jut, nyolc évvel ezelőtt, 2018. július 4-én iszlám terroristák több tucat vegyi bombát robbantottak fel Amerikában, Európában és Izraelben. A NATO nukleáris válaszcsapást indított, amire aztán Oroszország, majd Kína is beszállt. Több százmillió ember halt meg egyetlen nap alatt, később további hatmilliárd a sugárzástól. Elpusztult Los Angeles, az Egyesült Államok, a világ, minden! Azóta az egész bolygó sugárzik, mint egy lyukas Röntgen-gép, több ezer év, mire ismét lakhatóvá válik! De ha akarjátok, kicsit még elviccelődhetünk rajta.
- Nem hiszek neked - rázta meg a fejét Jack, mire Ben felháborodottan szembe fordult vele.
- Nos, szívesen mondanám Jack, hogy nézd meg magad a Youtube-on, hogy történt, de nem volna értelme, ugyanis nincs többé Youtube sem!
Súlyos csend telepedett rájuk, Miles és Hugo a fel-felzokogó Kate-et próbálták megnyugtatni, kevés sikerrel.
- Ez tényleg igaz? - kérdezte egy idő múlva Sawyer halkan, de Ben rosszkedvét látva tudta, hogy az.
- Döntsétek el, velem jöttök-e. Felőlem itt is maradhattok.
- Nem küldhetnétek minket egyszerűen haza, 2004-be? - próbálkozott rekedten Kate, miközben a szemeit törölgette.
- Nagyon sajnálom, ami veletek történt, Kate, de ez a sziget nem egy utazási iroda. Jelenleg az egyetlen biztonságos hely, és nagyon fontos feladat vár rá, sokkal fontosabb annál, hogy a három kívánságotokat teljesítse.
- Akkor ennyi volt? - tárta szét a kezét Jack. Kezdte elfogadni az elfogadhatatlant. Ben elfordult tőle.
- Nézd a jó oldalát. Elmaradt a globális felmelegedés.
- Ezek szerint itt kell élnünk mostantól? - kérdezte Kate szipogva. Ben bizonytalanul vállat vont.
- Attól tartok. Amennyiben nem okoztok több problémát, és a sziget főnöke jónak látja, esetleg megengedi, hogy csatlakozzatok hozzánk. - Felhúzta a szemöldökét. - Ha szerettek kapálgatni és bogyókat gyűjtögetni, ki tudja, talán még tetszeni is fog.
Kate behunyta a szemét és elképzelte a jövőjüket. Megborzongott.
- Én először is pihenni szeretnék.
Ben teátrálisan körbemutatott.
- Azt hiszem, mostantól sok időd lesz rá. Nagyon, nagyon sok időd.



Puskalövésre riadt Sayid. A közelből lőhettek. Lehet, hogy túl közelről, futott át rajta. A nap alacsonyan járt már, erősen szürkült, ezért amennyire tudott, megpróbált beleolvadni a magas fűbe. Míg aludt, eshetett is, a vizes növényzettől átázott nadrág kellemetlenül tapadt rá. A sebe elviselhetetlenül lüktetett, hányinger kerülgette. Jól ismerte a haslövéseket, tudta, hogy menthetetlen.
Mikor hosszú percek múlva sem történt semmi, óvatosan lopakodni kezdett, mélyen lehajolva a fák között. Talán száz métert haladhatott így, amikor tőle balra mozdulatlan alakot pillantott meg a sáros talajon fekve. Nem érdekelte már, hogy valószínűleg csapdába sétál, tántorogva elindult felé.
Jó száznyolcvan magas, izmos fekete férfi feküdt előtte a ragacsos földön, ujjatlan pólója hátát golyó szaggatta fel. Élettelen kezében régimódi forgótáras pisztolyt szorongatott. Sayid megtapintotta a nyakát. Még meleg volt, alig néhány perce halhatott meg. A nyomokból ítélve sebesülten vonszolta magát idáig, majd meghalt - állapította meg az iraki.
Óvatosan kivette a kezéből a kopott Coltot és átkutatta a zsebeit. Egy zsebkésen és pár apróságon kívül nem talált mást. A testtől távolabb fekete vászonzsákot vett észre.
Hirtelen ropogni kezdtek a közeli bokrok, és a félrehajló ágak között óriási fehér pofa jelent meg. A jegesmedve hatalmasat bömbölt és kitrappolt a sűrűből. Sayid célzott és lőtt. A pisztoly üresen csettent.
- A francba, ez túlzás! - fakadt ki belőle és az állat felé hajította. Újra menekülni kezdett. Átugrott a halott fölött, felkapta a zsákot, majd bal kezét a hasához szorítva rohant, ahogy a lába bírta. A lassan beálló sötétben egyre jobban szédelgett, elhagyta minden ereje. A medve úgy tűnt, csak ímmel-ámmal követi, hamarosan lemaradt. Talán beéri a másik szerencsétlennel, és ő kap még egy kis haladékot, remélte az iraki, és lihegve, végképp kimerülve megállt. Tévedett.
Ütemesen surrogó hang hallatszott, és mire bármit tehetett volna, ökölnyi kő vágódott a homlokának, felszakítva és vérrel borítva be az arcát. Sayidnak vége volt. Lépett még egyet, és előre zuhant.
Fáklya lobbant, a sűrűből egy alacsony és egy nagydarab fegyveres férfi lépett elő. Odasétáltak a testhez, de az iraki erről már nem tudott.
- Nézd meg.
- Mi a fenéért jöhetett vissza ide?
- Fogalmam sincs, Tom, csak nézd meg!
- Meghalt. Csoda, hogy eddig bírta. Már az előbb is eltalálhattam.
- A zsákot is!
- Van benne pár holmi. Aha, itt a tárcája is, egy pillanat. ő az, akiről Goodwin beszélt?
Ben nézte egy darabig a plasztikkártyát, azután visszaadta.
- Reggelre takarítsd el. A legjobb, ha itt ásod el valahol - mutatott körbe a fáklyával, és felnézett az ágakba akadt vörös ballonon vigyorgó szmájlira.



Bram kinyitotta a szemét. Sötétség vette körül és sűrű, nehéz csend. Ahogy egyenként visszatértek az érzékei, úgy vágott a húsába a félelem. Annak a háznak a padlóján feküdt, ahová rémalmaiban sem kívánkozott volna! Látása percek múlva sem alkalmazkodott a helyiség fojtó sötétjéhez, ezért erőt véve magán előhalászta zsebéből az öngyújtóját és felkattintotta. A homály, mintha nehezére esne, kelletlenül oszladozni kezdett és Bram egy petróleumlámpát vett észre az asztalon. Meggyújtotta.
Tompa fény áradt szét a puritánul berendezett faházban. Az egyetlen asztal mellett két zsámoly állt, a túlsó fal előtt kopott hintaszék, mögötte néhány polccal, amin pókhálós üvegek sorakoztak. Bram óvatos léptekkel az ajtóhoz lépett.
Zárva! Még egyszer megrángatta a kilincset, de a gyengének tűnő szerkezet nem engedett.
Körbe pillantott, hátha talál valami pajszerként használható eszközt, amikor odakint mozgást vett észre. Bram megdermedt. Az ablak túloldaláról lobogó fáklya fénye hatolt a helyiségbe.
Ilana? Akkor megmenekült - futott át rajta, ám a következő pillanatban az üres hintaszék megnyikordult, majd végtelen lassúsággal, idegtépően hintázni kezdett. Előre, majd hátra.
Bram szívébe belemarkolt a jeges félelem, teste reszketni kezdett.
A kinti fáklyafény közben egész közel ért az ablakhoz, majd valaki benézett a házba. Bram fohászkodni kezdett, hogy Ilana legyen az. Összeszedte minden erejét, és nem törődve a hintázó székkel az ablak elé lépett.
Kerek képű ismeretlen bámult vissza rá odakintről, szeme hatalmasra tágult az ijedtségtől. A kintről leskelődő alak felüvöltött és hanyatt-homlok elrohant. Bram utána akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán.
A karosszék nyikorgása abbamaradt, és Bram hatalmas ütést érzett a vállán. Mintha a ház kiugrott volna alóla. Előre esett.
És akkor a bejárati ajtó lassan kinyílt. Bram felpattant volna, de valami odaszegezte a padlóhoz, levegőt venni is képtelen volt.
Ismét megmozdult alatta a padló, az ajtó becsapódott. Azután röpködni kezdtek az üvegek.



Némán, gondolataiba temetkezve haladt a kis csapat Ben nyomában. Jack és Sawyer felváltva támogatták a sápadtsága ellenére már könnyebben gyalogló Kate-et, így másztak meg egy sziklás domboldalt, ami után sűrű bozótos rész következett.
Sawyer az elöl szaporázó Ben után sietett.
- Eszembe jutott Horace Goodspeed. A DHARMA-nak volt egy projektje valami bonyolult számításról, ami 2020-ra jósolta a világvégét.
Ben megállt. - Elég hátborzongató, nem gondolod? Alig két évet tévedtek - mondta hűvösen, és faképnél hagyta Sawyert.
Valamivel arrébb patak állta útjukat. Ben lejjebb gyalogolt és egy nagyobb kövekből kirakott gázlóhoz vezette őket. A patakot és az erdőt maguk mögött hagyva lankás rét szélére értek. A nap sápadtan pislogott ki a szürke felhők közül, újra hideg szél kapott a ruhájukba. Ben végre megtörte a csendet.
- Hamarosan megérkezünk. Azt hiszem, jobb lesz, ha felkészültök néhány apróbb meglepetésre.
A következő domb tetejére érve takaros épületcsoport bukkant fel előttük. Tíz-tizenöt faház állt egy központi tér körül, akár a DHARMA faluban, némelyik előtt szedett-vedett kerttel, a gyér fűben ösvények kanyarogtak. A tér külső szélén közel szabályos körben magas faoszlopok álltak, mindegyik tetején vaskos, henger alakú fémdobozzal. Ben tovább indult volna, de Sawyer megállította.
- Nem mintha azt gondolnám, hogy egy ekkora túra végén akarsz kinyírni minket, de azért elmondhatnád, mi ez a kerítés? Nem hasonlít a másikra. Hol a kikapcsoló panel?
- Ez egy nagyon különleges biztonsági rendszer, James, nincs rajta kikapcsoló panel - nézett rá kihívóan Ben, majd felhajtotta a kapucniját, és határozott léptekkel áthaladt az oszlopok között. A többiek nem mozdultak.
- Nos? Odakint maradtok? - fordult vissza türelmetlenül.
Sawyer dörmögött valamit a bátorságról, majd megfeszítette a testét, és a kezeit füléhez szorítva átugrott a védelmi vonal fölött. Elégedetten fordult vissza a társaihoz.
- Nyugi, semmit nem érezni! Jöhettek!
A többiek egyesével átugrálva követték.
- Mi van ott fent, azokban? - érdeklődött a tartályokra mutatva Kate, miután átértek. Ben felnézett az oszlopokra.
- Hamu - mondta pókerarccal. - Egy bizonyos fafajta hamuja.
Sawyer kis híján megütötte, de akkor mozgás támadt a közelben. Az épületek felől alacsony nő szaladt eléjük. Ben váltott vele néhány szót, azután Kate-hez fordult.
- ő itt Greta. Elvisz téged az orvosi helyiségünkbe és ellátja a sebedet.
Kate kelletlenül követte a nőt, Ben pedig tovább vezette a kis csapatot. Elhaladtak pár barakkszerű épület mellett, miközben lassan már sötétedni kezdett, és a szél is újra feltámadt.
- Aki közöttünk jár, de nem közénk való!
Jack villámgyorsan fordult hátra. Egy lapos tárolóhelyiség mellett, kezében szürke fémdobozzal, idős, ősz hajú nő állt.
- Isabel? - ismert rá döbbenten.
- Én is örülök, hogy látlak, Jack. Remélem, ezúttal együttműködőbbek lesztek, mint legutóbb.
Jack idegesen felnevetett.
- Remélem, ezúttal nem akartok minket ketrecbe bezárni, mint legutóbb.
- Azért vagytok itt Jack, mert csak együtt sikerülhet az, amire készülünk. A vendégeink vagytok, nem a foglyaink.
Ben Isabelhez fordult.
- Greta azt mondta, valami történt az alsó zónánál. Nézzetek utána. Most, hogy itt vannak, még jobban kell figyelnünk. Richardékról van már hír?
- Megtalálták Kwont. A Templomba vitték.
Hugo szeme felcsillant.
- Jin jól van?
- Ne aggódjatok, rátaláltunk, mielőtt baja történhetett volna. Azóta már Sunnal van.
Miután Isabel elköszönt, Ben az egyik füstölgő kéményű házhoz vezette a csapatot. A fal mellett, akár a szomszédos épületnél, dagadó műanyag zsákok sorakoztak. Sawyer az egyik nyitotthoz lépett, két ujjával a benne lévő szürke porba nyúlt és megszagolta.
- Jó jegesek lehetnek a járdáitok - nézett körbe. - Minek ez a rengeteg hamu mindenhol?
Ben válasz helyett Jackhez fordult.
- Melegedjetek meg odabent és pihenjetek kicsit, de a meleg vízzel spóroljatok. Én addig megnézem, hogy áll az ökörsütés.
Hugo szeme felcsillant. Éppen magukra hagyta volna őket Ben, amikor kinyílt a mellettük álló ház ajtaja. Mind odanéztek. Pár pillanattal később egy kerekes székes kopasz ember gurult ki a verandára és vidáman feléjük intett.
- Üdv!
Jacknek arcára fagyott a mosoly. Ben visszaköszönt.
- Hello, John! - azután újra feléjük fordult. - Szeretném bemutatni nektek John Locke-ot. Már nagyon várt benneteket.
A tolószékes szélesen rájuk mosolygott.
Hugo rémült arccal állt egy pillanatig, majd eldobta a gitártokot, és feldöntve egy oda támasztott kerékpárt, szaladni kezdett a házak között, segítségért kiáltozva.
John Locke érdeklődve nézett utána, azután nehézkesen felkelt a tolószékéből és egy odakészített bot segítségével lesétált a döbbent társasághoz.
- Tudják, nagyon sokat javult már a lábam, de türelmesnek kell lennem, mire azt ott végleg elfelejthetem - magyarázta kedélyesen a háta mögé mutatva, majd a tenyerét az ingébe törölgette és meghatott szemekkel kezet nyújtott Sawyernek.
- Dr. Shephard, nagyon örülök, hogy megismerhetem. Ben sokat mesélt már önről.



- Mi volt ez a mutatvány, szórakoztok velünk?! - ragadta meg Ben gallérját Jack, ahogy becsukták maguk mögött a ház ajtaját. - Ki ez az ember? Locke halott, ezt te is ugyanolyan jól tudod, ott álltál velem a koporsója mellett!
- Az az ember odakint tuti nem halott, sosem volt az - bólogatott Miles. - Mérget vehettek rá, tudom, mit beszélek.
- Eressz el! - makogta Ben Jack szorításában. - Akkor elmondom.
Jack elengedte. Kíváncsian várták a választ, mialatt Hugo csapzott hajjal, de már kissé megnyugodva lerogyott a fotelbe, ami egy halkan duruzsoló régi vaskályha mellett állt.
Ben reménytelenül megrázta a fejét.
- Ez az ember odakint valóban John Locke - kezdett bele a ruháját igazgatva. - De nem "az" a John Locke, akit ismertetek. Az ő testét eltemettük a szigeten, miután... - felsóhajtott.
- Viszont előkerült később egy másik John Locke is, akivel személyesen eddig nem találkozhattatok, mert... szóval ez elég hihetetlen, de...
Sawyert elöntötte a méreg.
- Tudod, mit, Pinokkió? Ugorjuk át azt a részt, amikor hetet-havat összehazudsz és térjünk egyből a lényegre! Mi a fészkes fene folyik itt?
- Ez nagyon komplikált - szabadkozott Ben. - És tartok tőle, hogy nem igazán fog tetszeni nektek.
- Azért csak próbáld meg! Azok után, amit a parton mondtál, nem tudsz már megijeszteni.
Ben kétkedve húzta fel a szemét.
- Úgy gondolod?
Sawyer dühösen összeszorította a száját. Kezdte úgy érezni, ráférne már egy újabb kiadós verés. Végül Ben beadta a derekát.
- Azt hiszem, jobb, ha leültök. Te is, Jack, hidd el, szükséged lesz rá!
Azzal belevágott.
- Miután hárman eltűntetek az Ajira gépéről, rázósan, de leszálltunk a Hidra szigetén. Azon a kifutópályán, amit ti is segítettek megépíteni.
Sawyer sötéten nézett Benre.
- Azt hittem, az a dolog csak a szívatásról szólt. Mint a nyúl és a pacemaker.
Ben körbe forgatta a szemeit és folytatta.
- Megértem, mit éreztek most. Higgyétek el, én is így éreztem, amikor a leszállást követő reggel arra ébredtem, hogy John Locke ül az ágyam szélén, ahelyett, hogy a rakodótérben lévő koporsójában feküdne.
- Ha most azt mondod, hogy a gép rázkódásától feléledt, mint Hófehérke, én komolyan... - nézett rá Sawyer vészjóslóan.
Ben nem zavartatta magát.
- A lényeg, hogy mind azt hittük, John támadt fel. De csak átverés volt, egy hamisítvány. A sziget otromba tréfája... Sajnos... történt miatta pár szerencsétlen dolog. De Jacob előrelátó volt és úgy tűnt, még időben gondoskodott arról, hogy eltakarítsa a szigetről az imposztort. Hogy pontosan hogyan, azt nem tudjuk.
Hugo feszülten figyelt. Kimondottan büszkének érezte magát, de nem szólt közbe. Jack elgondolkodott a hallottakon.
- Akkor ki a kinti John Locke? Mégis megváltoztattunk valamit a bombával?
Sawyer kifakadt.
- Azzal semmi mást nem értünk el, mint hogy elveszítettük Julietet! Egyikünket sem juttatta haza!
- Ne légy ebben olyan biztos! - mondta vészjóslóan Ben. - A kinti John Locke-ot és még két másik embert 2010 áprilisában hoztuk a szigetre az Egyesült Államokból. Majdnem hat évvel azután, hogy a gépetek, az Oceanic 815-ös járata 2004. szeptember 22-én Fidzsi mellett belezuhant az óceánba. Mindössze ők menekültek meg... - Ben nyelt egyet - mármint hatotokon kívül.
Egy pillanatra csend lett, azután Jack keserűen felnevetett.
- Ez egyre viccesebb. Bíróság előtt hazudtunk arról, ami hatunkkal történt, mert Locke szerint azt kellett tennünk! De már úgy látom, nem kellett volna.
Ben a polcos szekrényhez lépett, és egy sötétkék mappát vett le róla. Lapozgatta kicsit, majd egy kivágott újságcikket tett eléjük.
- Olvasd el a címét, Jack.
- "Oceanic 9! A 2004-BEN A SZUNDA-ÁROKBA ZUHANT GÉP HÁROM ÚJABB TÚLÉLőJE KÖZÜL AZ EGYIK NYOMORÉK" - olvasta Jack hangosan és nem értette. Sawyer elvette tőle a megsárgult papírlapot, amiről John Locke tolókocsis képe mosolygott rá.
- Mi ez a hülyeség?
- Azt reméltem, hogy ti majd elmondjátok - nézett a szemükbe Ben.
- Ennek semmi értelme! - erősködött Jack. - Senki nem menekülhetett ki onnan, ha egyszer meg sem történt! Azt a roncsot Sayid és Desmond szerint te rakattad oda.
Miles köhintett.
- Ebben tévedsz Jack, nem ő tette. Láttam azt az embert, aki az egészet intézte. Charles Widmore embere volt.
Ben szeme megvillant a név hallatán.
- Mindegy, ki volt! - legyintett Jack. - Desmondék látták az állítólagos fekete dobozt, ami a szigethez vezette azt a hajót! - Benre nézett. - Az egész csak egy világra szóló átverés volt, nem igaz?
Ben egészen közel hajolt Jackhez.
- Komolyan, meg sem kérdezted magadtól, miért hoztak volna magukkal egy üres fekete dobozt? Csupán Sayidék félrevezetésére? Akkor nyilván azon sem gondolkoztál még el, hogy egy hamisított készülékkel mégis hogyan találtak volna rá erre a szigetre?!



Sawyer és Jack egymást kiabálták túl, Miles és Hugo csendben hallgatták őket. Ben meg sem próbált közbe avatkozni.
- Ez totális baromság! Nem történhetett meg!
- Itt zuhantunk le! Hogy lehetne kettő abból a gépből? És belőlünk!
Végül Hugo megunta.
- Srácok, hagyjátok abba! Nem mindegy, hogy egy rejtéllyel több vagy kevesebb? Ha így is volt, már rég halottak! Mi viszont itt vagyunk és élünk!
Ben rábólintott.
- Kezded átlátni a lényeget.
Sawyerék elhallgattak. Próbálták felfogni azt, amit nem lehet.
- Ki volt a másik kettő? - kérdezte Jack rekedten.
- Teljesen lényegtelen. Ti nem jutottatok ki élve abból a gépből.
- Akármi is változtatta meg az eredeti eseménysort, azt nem okozhattuk a bombával, hiszen a Hattyú állomás megépült - erősködött Sawyer.
- Még mindig nem érted, nagyokos? - torkolta le Miles. - Nincs "eredeti" és "megváltozott" eseménysor! Csak egyetlen egy létezik, és az nem változhatott meg!
- Ezek szerint mégis megtette! - csapott Sawyer az újságcikkre. Jack sem hagyta annyiban a dolgot.
- Áruld el, Ben, ha az óceánba zuhant volna a gépünk, hogy emlékezhetnék tisztán rá, ahogy itt, a dzsungelben felébredtem?
Ben széttárta a kezét.
- Talán kérdezz meg egy fizikust. Sajnos Faraday naplója sem segítene, mert néhány lap hiányzott belőle pont onnan, ahol valamiféle különleges csomópontokról kezdett írni. Bármilyen hihetetlen, egy évvel azután, hogy John Locke holttestét felraktuk az Ajira gépére, egy másik, élő John Locke-ra találtak egy apró szigeten a Csendes-óceánon!
Hugonak eszébe jutott valami.
- Egyszer a Discoveryn láttam egy filmet, amiben egy elemi részecskét átlőttek valami apró lyukon. Mutatták, ahogy átmegy rajta. Azután egy másik lyukat is odaraktak az első mellé, és a részecske valamiért nem tudott közöttük dönteni, és egyszerre mindkettőn átment, ami azért elég hülye dolog. Talán valami hasonló történt velünk is, ami miatt nem tudott választani a sorsunk, és egyszerre zuhantunk le ide és egy másik helyre.
- Jól van, Einstein, ne fáraszd magad ezzel a sületlenséggel - állította le Sawyer, azután nagy levegőt vett. - Tényleg tök mindegy már, hogy történt.
Ben hátra tolta a székét.
- Azt hiszem, mára ennyi elég volt. Találtok néhány konzervet a szekrényben. A púposakat inkább hagyjátok ki. Hamarosan visszaér Richard, majd reggel folytatjuk.
- Nem valami sült húst emlegettél? - próbálkozott Hugo, de Ben rá meredő szemébe nézve megértette, feleslegesen. Ben az ajtó felé indult, ám Sawyer utána szólt.
- Mi van ennek a... Locke-nak a lábával? Nem úgy kéne lennie, hogy a sziget meggyógyítja?
Ben nem felelt.
- Miért nem kértétek meg ezt a... Jacobot? - kérdezte Jack.
- Jacob nem tud rajta segíteni.
- De azt mondtad, Kate-et is ő fogja meggyógyítani - értetlenkedett Jack.
- Hazudtam - nézett velük farkasszemet Ben.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Azt James, hogy Jacob már senkin nem tud segíteni, ugyanis húsz éve halott! Én öltem meg!



- Remélem, tetszik az új kilátás.
A szőke férfi tovább nézte a hullámzó vizet, úgy válaszolt a háta mögött álló hosszú nadrágot és csíkos inget viselő alaknak.
- Rég jártál itt.
- Nem találod szórakoztatónak? Mindig ugyanaz történik. Tologatod őket a tábládon, bizonygatva, hogy nem a rombolás a létük értelme, mégis minden alkalommal kiderül, hogy tévedsz. Elég volt egyetlen apró javaslatot tennem, és szinte egymást félrelökdösve tekergették előre-hátra a Horgonyt.
A szőke végre megfordult.
- Ezúttal másképp lesz. Hiába változtattál a szabályokon, már a béke útját választották.
- Djoser fáraó? - ráncolta a homlokát az ősz hajú férfi. - Azzal vásároltad meg, hogy örök életet kap tőled? Úgy látom, alig különbözünk. Te megmondod nekik, mire vágyjanak, én megkérdezem őket róla.
A szoborra nézett és félredöntötte a fejét.
- Ez volna a nagy cél amit adtál nekik? Hogy bálványokat építsenek neked? Hogy uralkodhass felettük?
- Nem győzhetsz. Akkor sem, ha ismét miattad maradtak magukra.
A csíkos inges a távolba nézett.
- Hagyjuk a régi dolgokat. A fáraódat pedig ne féltsd. Építtet majd egy vicces kőtemplomot a sivatagában, olyat, mint az itteni, remélve, ha abba temetkezik, te valamikor beváltod az ígéretedet. De nem fogod. A béke nem tart örökké, és az időd egyre fogy, Jacob. Az enyém pedig közeleg. Végül úgyis megteszik majd.
A szőke újra a víztenger felé fordult.
- Gondolom, akit rávettél erre, nem árultad el neki a tette következményét.
- Kellett volna? El sem tudod képzelni, mi mindenre volt képes, hogy megtegye. Mellesleg... jött nekem eggyel.



A sovány vacsora után a sokkoló hírek ellenére hamar ledöntötte őket a fáradtság. Sawyer és Miles a hálószobában, Jack a nappali foteljében fészkelte be magát. Hugonak egy kényelmetlen heverő jutott, amin rövid forgolódás után, korgó hassal elaludt.
Újra álmodott. Megint ugyanazt.
A bunker belsejében állt, a hálóterem melletti folyosón, éppen szemben a raktárajtóval. Hugo letette a gitártokot és bátortalanul benyitott.
A legközelebbi polcon egy feltépett doboz csokoládé hívogatta csábítóan. Beletúrt a dobozba és előhúzott egy Apollo szeletet. Gyomra egyértelműen jelezte, mit kell tennie. Kibontotta a csokoládét és beleharapott.
Mennyei íz futott végig a száján. Lehunyt szemmel, boldogan rágta az édességet, egyiket a másik után. Mikor jóllakott, pár szeletet a zsebébe csúsztatott és körülnézett a polcokon. Bab és lencsekonzervek sorakoztak katonásan, mellettük egy piros szamócalekváros üveg mosolygott rá.
Leemelte és lecsavarta a fedelét. Éppen az ujját készült beledugni, de ekkor fémesen csattant valami a háta mögött.
- Ne moccanj! Levegőt se vegyél! - hallott egy rekedt hangot Hugo.
- Haver, tudod, én csak...
- Emeld fel a kezed, hogy lássam, és lassan, nagyon lassan fordulj meg! - kiabálta az ismeretlen.
Hugo a magasba emelte az üveget és engedelmeskedett. Torzonborz figura állt a homályos folyosón, Kalasnyikovot szegezve rá.
- Reyes??? Hogy a francba kerülsz te ide?! - üvöltött rá torkaszakadtából.
Hugo összerezzent és a földre ejtette a lekvárt. Az üveg nagyot koppant a padlón, majd ahelyett, hogy ezer szilánkra tört volna, csendesen begurult a polcok alá. A pillanatnyi zavart kihasználva Hugo menekülni kezdett. Félrelökte a meglepett fegyverest és megpróbált elszaladni mellette, de az a puskával utána nyúlva elgáncsolta. Mindketten a földre zuhantak, aztán dulakodni kezdtek.
Hugo megmarkolta a rajta térdeplő lábát és próbált talpra állni. Már félig sikerült, de visszahuppant. Fegyver tusája nyomódott a torkába, nyomban fulladozni kezdett. Színes csillagok táncoltak a szeme előtt, a világ lassan elsötétült. Hugo hadonászni kezdett, valahogy lejjebb lökte a torkáról a puskatust és igyekezett megmarkolni a fegyvert tartó kezet. Bal lábát a folyosó falának vetette és elrúgta magát.
Hatalmas dörrenés hallatszott és Hugo mellére mintha légkalapács sújtott volna. Köhögni kezdett. Ahogy a látása lassan visszatért, rémálomszerű kép fogadta. A földön széttárt karú torzó feküdt, a feje helyén véres massza csillogott.
Hugo öklendezni kezdett. Feltápászkodott és a falba kapaszkodva szédelgett a kijárat felé. Orrában furcsa, csípős érzés támadt, bedugult a füle. Aztán valami megtaszította, és az álomkép megváltozott.
Tííííí, Tííííí, Tííííí, Tííííí!
Apró tűszúrásnyi fájdalom minden egyes hang.
Tííííí, Tííííí, Tííííí, Tííííí!
- Ébredj, Hugo. Dolgod van.
Hugo kinyitotta a szemét. Hideg betonon feküdt, neoncső vibrált a feje fölött. Ahogy felült, fájdalom hasított a mellébe, fülében egyre hangosabban sikított a szűnni nem akaró hang.
Tííííí, Tííííí, Tííííí, Tííííí!
És ekkor egy szétlőtt fej látványa villant belé. Rémülten nézett körül, de rajta és a gitártokon kívül senki nem volt a folyosón.
Tííííí, Tííííí, Tííííí, Tííííí!
Varázsütésre minden kitisztult, hirtelen rájött, hol van és mi az az őrjítő hang. A vészjelző!
- Halló, valaki! - kiáltotta, de nem jött válasz.
Hugo felemelte a gitártokot, és a hang irányába botorkált. A számítógépes helyiség felé.
Tííííí, Tííííí, Tííííí, Tííííí!
Belépett a kupolás terembe. Sehol senki! Felpillantott a falra. A lapozós számláló 18 másodpercet mutatott, majd 17-et és 16-ot. Hugo szíve a torkába ugrott.
- Valaki! Segítség!
Senki nem felelt. Hugo pánikba esett. Két kezét a szeme elé szorította és kántálni kezdett.
- Nem vagyok itt! Nem vagyok itt! Nem vagyok itt!
Azután kilesett az ujjai mögül. A számláló épp 11-re ugrott.
Amint az álmokban gyakran előfordul, Hugo hirtelen mintha kívülről látta volna magát. Lelassult minden körülötte. Érdeklődve nézte, ahogy megmozdul és a számítógép mögé lép, azután a billentyűk fölé hajol és egyszerre több gombot lenyom. A képernyőn bonyolult szöveg szaladt át, majd a következő felirat jelent meg: *ORCHIDEA állomás* Casimir-generátor feltöltés y/n.
Hugo tétovázott. Fejében rég hallott mondat szólalt meg. "Te döntesz, Hugo. Nem kell semmi olyat tenned, amit nem akarsz."
A számláló az 5-ösre ugrott, majd a 4-esre. Hugo már tudta, mit akar tenni. Remegő ujjal nyúlt a billentyűzethez. Kellemetlen búgó hang hallatszott, a számláló a 2-esre ugrott. És ekkor csend lett. Hugo megbabonázva nézte a számlálót, ami még mindig a 2-esen állt.
Végtelennek tűnő idő telt el, azután a számláló 1-re, majd 0-ra ugrott. Zizegve pörögni kezdtek a műanyag lapok, végül piros ábrák jelentek meg a számlálón. Valami felmorajlott odalent.
- Ébredj, te álomszuszék!
Hugo kinyitotta a szemét. Sawyer állt felette és a vállát rázta. - Kelj már fel, Hugo! Valami baj van!



Odakint pirkadni kezdett. Jack és Miles az ablakon át próbálták megállapítani, mi történt. Kiabálás és futó lábak dobogása hallatszott be a szobába, majd pár pillanattal később kinyílt a bejárati ajtó. Ben állt ott, feldúltnak tűnt.
- Apróbb baleset történt - hadarta, de az arca másról árulkodott. - Valami fontosat akarok kérdezni tőled, Jack, és őszintének kell lenned!
- Furcsa ezt tőled hallani - mosolyodott el Jack fáradtan. Ben nem reagált a megjegyzésre.
- Találkoztál az apáddal azután, hogy a gépetek lezuhant ezen a szigeten?
Jack zavarba jött.
- Miért kérded?
Ben fürkészve nézett a szemébe.
- Amikor visszajöttünk a szigetre, és ti eltűntetek, Lapidus és Sun a régi DHARMA faluban találkoztak egy férfival, aki Christianként mutatkozott be. Az apádat is így hívták.
- És? - Jack nem értette. - Biztos az Ajira járatán ült. A Christian gyakori név.
Ben egy gyűrött fényképet húzott elő a belső zsebéből.
- Ha volt is azon a repülőn ilyen nevű, biztosan nem így nézett ki.
Jack mélyet sóhajtott. A képről ősz hajú apja nézett vissza rá.
- Volt pár alkalom, amikor azt hittem, őt látom - ismerte be -, de csupán hallucináció volt. Nem lehetett más, hiszen...
- Haver, én ismerem őt - mondta Hugo a képre sandítva.
- Találkoztam vele, itt a szigeten.
Jack bosszúsan csóválta a fejét.
- Az nem lehetséges, mert... mert Ausztráliában halálra itta magát!
- Hát, akkor gondolom, ezért láthattam - vont vállat Hugo. - Tudod, van nekem ez a... Néha látok dolgokat. Halott embereket. Charlie, Libby, Eko... Ana Lucia. Meg szoktak látogatni.
Jack kelletlenül elmosolyodott.
- Sajnálom Hugo. Még ha te annak is hiszed, ezek a látomások nem valódiak.
Ben Jack orra elé tartotta a fotót és megrázta.
- Biztos vagy benne? Csak mert ez a "látomás" éppen két perccel ezelőtt próbált átjutni a védelmi vonalunkon!



Jack tátogni kezdett, mint a partra vetett hal. Hugo a képre mutatott.
- Mondom, hogy őt láttam. A kunyhóban üldögélt öltönyben, amikor benéztem az ablakán.
- Jacob kunyhójában láttad? - kapta fel a fejét Ben idegesen. - Mikor történt ez?
Hugo lesütötte a szemét.
- Aznap, mikor Charlie meghalt. Elég nagy szívás volt.
Ben töprengő arcot vágott.
- Van egy súlyos problémánk, Jack, amit nem értünk. Az apádnak... illetve ami a képében odakint járkál, nem volna szabad itt lennie. És korábban sem, valahogyan mégis magára öltötte a halott John Locke testét. Kérlek, emlékezz vissza, amikor a repülőnk indulásának reggelén megkértelek, hogy menj el a koporsóért. Történt aznap bármi szokatlan, amiről tudnom kellene?
Jack a homlokát ráncolta.
- Hidd el, nem felejtem el azt a napot. De semmi különös. Elmentem a húsüzletbe Locke-ért, ráadtam apám cipőjét, aztán berak...
Ben szeme elkerekedett. Falfehér arccal állt fel.
- Hogy mit csináltál?!
Jack zavarba jött.
- Amikor Faraday anyja átadta a búcsúlevelét, azt mondta, fontos, hogy minél jobban utánozzuk a gépünk lezuhanásának körülményeit, és hogy John egy küldött lesz, egy helyettes, ezért neki kell adnom valamit az apám holmijából.
- És te a lábára húztad Christian Shephard cipőjét? - nyílt óriásira Ben szeme.
Jack összezavarodva bólintott. Egy pillanatra vágni lehetett a csendet.
Ben a falra szerelt ódivatú telefonhoz ugrott és tárcsázott. Pár pillanattal később a vonal túlsó végén felvette valaki.
- Gyere át! Most! - szólt Ben a hallgatóba síri hangon és letette.
- Itt várjatok, amíg előkerítem Richardot! - bökött rájuk és a bejárathoz sietett.
- Csak egy egyszerű cipő! - tárta szét a karját Jack értetlenül. - Mi a baj ezzel?
Ben halálra váltan fordult vissza az ajtóból.
- Az Jack, hogy ezzel az ostoba húzással alighanem lemondhatunk minden tervünkről, mert te és a drága családod ránk szabadítottátok a poklot!



Egy perccel később újra kinyílt az ajtó és egy magas férfi hajolt be rajta. A hajnali csípős hideg a szobába áradt.
- Melyikőtök Jack Shephard?
Jack felállt.
- Rendben. Most velem kell jönnöd. Siess!
A nagydarab férfi a szobában lévők felé biccentett, majd sietősen elindult. Jack tanácstalanul Sawyerékre pillantott, és követte.
Hugo felsóhajtott.
- Srácok, rossz érzésem van. Azt hiszem, a gyomrom nem bírja az itteni kaját...
Furcsa módon Miles ezúttal nem tett epés megjegyzést, bár úgy tűnt, erősen töri rajta a fejét. Felpattant az ajtó, és egy izgatott nő rontott be rajta. Gyorsan körbe pillantott.
- Ilana vagyok. Hol van Jack? El kell különítenünk!
Most rajtuk volt a csodálkozás sora, meglepve néztek egymásra, majd a nőre. Végül Sawyer hangja jött meg.
- Egy perce vitte magával egy behemót férfi, kék pólóban. Ben hívta ide.
Ilana szemöldöke felszaladt.
- Engem küldött Ben! - mondta rekedten.
Miles csettintett a kezével.
- Megvan! Bram a neve. Már találkoztam vele egyszer - magyarázta. - Mielőtt Charles Widmore hajójával ide indultunk.
- Az lehetetlen!
- Jó az arcmemóriám - felelte sértődötten a kínai. - ő volt az, elhiheted. Lóg nekem egy tacoval.
A fejét rázta Ilana.
- Bram halott. Már öt éve, hogy rátaláltunk a Templom falánál.
Miles bambán nézett a lányra.
- Már ez is kezdi... - motyogta Hugo maga elé.
Ilana előhúzta az övébe tűzött kézirádiót és idegesen beleszólt.
- Ben, ott vagy még? Attól tartok, elveszítettük Shephardöt.
Megreccsent a rádió.
- Mi a fenéről beszélsz? - hallották Ben elfúló hangját a készülékből.
- Itt járt valaki és magával vitte. Straume szerint Bram volt az. Akkor pedig...
Pár másodperc múlva érkezett csak válasz.
- Maradj mellettük!



Odakintről puffanó hangok hallatszottak gyors egymásutánban. Szirénaszó hasított a csendbe, majd nem sokkal később újra kinyílt az ajtó, és három szürke marslakó lépett be rajta. Hugo felkiáltott.
Az érkezők ruháját és az arcukra húzott gázálarcot vastag hamuréteg borította.
Ben lerántotta a gázálarcát és leütögette róla a szürke port. Hamufelhő hullt a szoba padlójára. A mellette álló alak is követte a példáját, rövidesen Richard Alpert nyúzott arca került elő a maszk alól. A harmadik látogató a félig nyitott ajtóból próbálta szemmel tartani a környéket, ami nem lehetett könnyű az odakint pergő sűrű hamuesőben.
- Lezártuk a tábort - lihegte Alpert. - Mondjátok el, hogy történt!
Ilana lehunyta a szemét.
- Nem tudom megmagyarázni, de úgy néz ki, Bram járt itt és elcsalta Shephardöt mielőtt még...
Alpert nem értette.
- De hiszen te magad égetted el a testét évekkel ezelőtt. Hogy kerülhetett volna most elő?
Ben a falnak dőlt és hitetlenkedve csücsörítette a száját.
- Újra átvert minket! Még téged is, Ilana!
- Nem értelek - mondta a lány.
- Zseniális trükk volt. Mivel ő maga nem léphetett át a kerítésünkön, szüksége volt valakire, akit rávehet. Hát ezért rabolta el a barátodat! Először ide hozta, hogy elcsalja neki Jacket, azután visszavitte pár évvel korábbra a házzal és megszabadult tőle ott, ahol biztosra vehette, hogy rátalálunk és azt hisszük, elmúlt a veszély.
Alpert szörnyülködve hallgatta.
- Igen... Valahogy így lehetett. Elaltatta a gyanúnkat.
- De ha nála van Jack Shephard, akkor az un...
- Ne most! - kiáltott rá Ben, a szemével óvatosan Hugoékra bökve, mire Ilana azonnal elhallgatott.
Sawyer indulni készült.
- Ne húzzuk az időt! Ha sietünk, még utolérhetjük.
- Semmi értelme nem volna - emelte fel a kezét Alpert. - Jack bizonyára nincs már ezen a helyen. Mi viszont...
- Hogy érted azt, hogy nincs...
- Richard, ki kell ürítenünk a tábort! Mindenkit a Templomba viszünk - sürgette Ilana.
Alpert a levegőbe csapott.
- Jack nélkül semmi esélyünk arra, hogy...
- Richard? - állította le gyorsan őt is Ben. - Visszaszerezzük Jacket - ígérte. - De alighanem nekünk is bűvészkednünk kell majd - tette hozzá rejtélyesen.
Sawyer nem bírta tovább.
- Jól van, Gandalf, ki vele, mit akar Jacktől ez a valaki? Egyáltalán kiről beszéltek? Nincs neve?
Ben bosszúsan nézett rá.
- De, James, nagyon is van neki. Jól ismered azt a nevet! De azután, hogy nemrég a poklot emlegettem, hidd el, nem akarod hallani!
- Mint Voldemort? - húzta fel a szemöldökét Hugo.
Alpert mindenre elszántan fordult hozzájuk.
- Készüljetek az indulásra. Hozzatok magatokkal annyi élelmet, amennyit csak tudtok.
Az ajtónál várakozó nőhöz fordult. - Liz, szedj össze mindenkit. Mennyi idő, amíg átszerelitek az antennát?
A karcsú alak a maszkjához nyúlt és lehúzta a fejéről.
- Tíz perc, legfeljebb tizenöt.
Hugo hatalmasat nyögött, mind ránéztek. Egy pillanattal később Sawyer szája is tátva maradt. Mindketten ostoba arccal bámultak az ajtó felé.
- Libby?
- Ismerjük egymást? - kérdezte a lány csodálkozva, de Ben érzéketlenül elrontotta a pillanatot.
- Ha lehet, a turbékolást halasszátok későbbre, most más dolgunk van!
A lány bólintott, és felrakva a gázálarcát, kiszaladt a házból. Hugo falfehér arccal állt fel.
- Hogyan... Hogyan... - dadogta.
- John mellett Liz volt az egyik túlélő az óceánba zuhant gépetekről, akit idehoztunk - mondta Alpert.
Egy pillanatra mosolyféle suhant át Ben arcán.
- Attól tartok Hugo, újra meg kell őt hódítanod. És ha elfogadsz egy tanácsot, nem említed neki azt a kis közjátékot Michaellel a bunkeretekben! Alighanem összezavarná.



Egy kiszáradt vízmosásban haladtak. Ilana vezette a nagyjából húsz főből álló menetet, miközben fegyveres szigetlakók biztosították a zegzugos ösvényt.
- És azelőtt is látta? - hitetlenkedett Sawyer.
- Fura, mi? Sőt, gyakran érzem úgy, mintha már jártam volna ezen a helyen - mesélt tovább Locke jókedvűen. - De tudom, ez elég nagy szamárság.
Sawyer udvariasan mosolygott.
- Hát, egyik sziget olyan, mint a másik, nem igaz? - ütögette meg a fejét Locke a szabad kezével. - Tudja James, igazán vicces dolog a sors. Valaki tanácsára túlélő túrára indultam Ausztráliába, de a lábam miatt hazaküldtek. Aztán a repülőnk a tengerbe zuhant és Jackék mellett harmadmagammal valahogy én is kimenekültem. Igaz, kevésbé voltunk szerencsések, négy évig bogyón és gyümölcsön éltünk egy apró szigeten, de mi is túléltük! Az egy hetes túrából négy év lett! Egy kirándulóhajó talált ránk 2008 nyarán.
- Pokoli mázlijuk volt - mondta Sawyer sötéten.
- Szerintem Jackék az igazán szerencsések! Ennyi kaland után épp most jutottak vissza ide, hogy Richardékkal tarthassanak. ő pedig nagyon számít rájuk!
Sawyer dünnyögött valamit, miközben Julietre gondolt és újra szívébe markolt a fájdalom.
- Ilana szerint hamarosan teljesen rendbe jövök - folytatta John zavartalanul. - Ahová készülnek, elvárják majd az én segítségemet is. Bár az igazat megvallva nem tudom, mihez kezdenek a ládagyári ismereteimmel - nevette el magát.
Kissé meredekebb szakasz következett, Sawyer segíteni próbált a botjára támaszkodó Locke-nak, de az elég ügyesen elboldogult. Ben melléjük zárkózott.
- Nem haragszol John, ha pár percre elrabolom a kísérődet? - maga mögé intett. - Greta segít, ha szükséges. Rendben?
- Persze, menjetek csak.
Félre álltak és várták, hogy Hugoék beérjék őket. Sawyer Benhez fordult.
- Ez a... Locke csak hallomásból tud az Oceanic 6-ról. Szerinte ők hárman is kijutottak a vízbe zuhant gépből, bár Jackéket nem látták az úszó roncsok között - dörmögte a fülébe. - De mi tudjuk, hogy az Oceanic 6 egy vicc, valójában csak ők hárman élték túl, nem igaz? Szóval, ki volt a harmadik?
Ben arca megrándult.
- Türelem, James, türelem. Most inkább a társaiddal foglalkozz.
- Hogy bírod, Pulykatojás? - kérdezte Sawyer aggódva, amikor Kate-ék melléjük értek. A lány bágyadtan bólintott.
Ben a nyakát nyújtogatva nézett végig az ösvényen haladókon.
- Hol van Miles?
- Ki kellett mennie... - intett Hugo a fák közé a szemével. - De már jön is - mutatott a nadrágját igazgató kínaira, aki kissé hátrébb éppen kibukkant a fák közül. Feldúltnak látszott.
- Foglalt volt a slozi? - ugratta Hugo, de a másik ezúttal nem vágott vissza, a gondolataiba mélyedve lépkedett tovább mellettük. Hugo nem adta fel.
- Haver, ne is tagadd, láttál valakit a bokorban, igaz?
Miles bosszúsan tátotta el a száját.
- Hát persze. Most találkoztam Elvis Presley-vel.
Hugo megsértődött.
- Mond neked valamit az, hogy Kasmír-generátor? - fordult Benhez.
- Nem Kasmír, Hugo, hanem Casimir. Egy kvantum-valószínűség növelő eszköz volt, a DHARMA egyik veszélyes játékszere, amit szerencsére sosem mertek kipróbálni - felelte Ben elgondolkodva. - Ha megteszik, ki tudja miféle alternatív őrületet hoztak volna létre. Emiatt vált szükségessé a DHARMA... De ki beszélt neked erről?
Hugo szíve alighanem kihagyott pár ütemet.
- Talán álmodtam róla - mondta közömbös hangon. Ben fürkészve nézett rá.
Alpert lépett melléjük.
- Hamarosan odaérünk. Jól vagytok?
- Az biztos, hogy John nagyon jól van - nézett rá Sawyer hunyorogva. - Azt hiszi, fontos ember lett, ami nem is csoda, mert jól teletömtétek a fejét hazugságokkal. Egyáltalán mi a fenének hoztátok ide a Szigetre, miután az akit ismertünk... - elhallgatott.
- John ittléte nagyon fontos - mondta Richard komoly arccal. - És egyedül ő az, aki segíthet megtalálni a társatokat.
- Talán ha egyből utána indultunk volna és nem vesztegetünk el egy csomó időt...
- Az idő itt nem számít! - torkolta le Ben. - Ezt legalább már megtanulhattad volna.
- De mégis, hogyan akarjátok megtalálni Jacket? - kérdezte Kate. - És egyáltalán, hová tartunk most?
Alpert megigazította a felszerelését.
- Egy biztonságos helyre viszünk titeket. Azután teszünk egy rövid túrát a föld alatt.
- A föld alatt? Minek?
- Fel kell nyitnunk John Locke sírját.



Kate megszédült, Sawyernek kellett elkapnia. Mind döbbenten álltak meg. Alpert a lánynak nyújtotta a kulacsát.
- Miért kell... mármint te most...
Alpert elnézett fölöttük a távolba és babrálni kezdett a kabátja cipzárjával.
- Hisztek a második esélyben?
- Én már semmiben - hajtotta le a fejét Sawyer. - Nemrég átíródott pár dolog, amiben hittem.
Kate magára erőltetett mosollyal simogatta meg a vállát. Aztán eleredtek a könnyei.
- Az apám gyerekkoromban elhagyott minket - emlékezett vissza Hugo. - Aztán mikor évek múlva visszajött, rá sem bírtam nézni. De később valahogy mégis összejöttünk.
Milesra lesett a szeme sarkából, de a kínai továbbra is zavartan bámult maga elé. Láthatóan teljesen máshol járt az esze, mióta a fák között járt.
- Mindenkinek jár egy második esély - mondta Richard. - Olyan dologra készülünk, ami először bizonyára megrémít majd benneteket, de bíznotok kell a tervünkben.
Sawyer savanyú képet vágott.
- Most aztán fenemód megnyugtattál.
- Mit tennétek, ha mindent újrakezdhetnétek?
- Haver, ez elég vadul hangzik. Ezután... - mutatott a felettük úszó barnásszürke fellegekre Hugo.
Alpert bólintott.
- Igen, tudom. Jacob nélkül viszont semmi esélyünk, hogy megállítsuk azt, aki miatt mindez megtörtént. És aki fogva tartja Jacket is.
- Jacket? Istenem! - kapta fel a fejét Kate.
- Igen, ő a nagy...
Ben hirtelen megbotlott valamiben, mire Alpert elharapta a mondatot és Ben karja után nyúlt.
- Köszönöm, Richard - mondta Ben a cipőjét piszkálva, de közben olyan szemrehányóan nézett Alpertre, hogy az belevörösödött.
- Ne aggódjatok Jack miatt. Már van egy tervem - mondta Ben szárazon.
Richard folytatta.
- Hamarosan vissza fogunk lépni egy jóval korábbi időbe. A segítségetekkel reményeink szerint megelőzhetjük, ami történt.
Sawyer csalódottan rázta meg a fejét.
- Megelőzni? Mit? Azt hittem, valami értelmesebb tervetek van. Ez a visszamászkálósdi nem működik. Ha az emberiségnek ez a végzete, akkor ennyi volt és kész.
- Miért gondolod? - csodálkozott Ben.
- Pont te kérdezed? Sayid megpróbált megölni, és mégis itt vagy. Nem sikerült változtatnia a jövőn. Jack atombombát robbantott azért, hogy hazajussunk, de a bunker sem semmisült meg, éppen azzal tettük valósággá, hogy el akartuk pusztítani! Később láttuk a saját csónakunkat a vízen, de nem tudtuk megakadályozni Locke-ot abban, amire készült. Akárhányszor próbáltuk megnyomni a reset-gombot a sors rohadt számítógépén, hiábavaló volt. A világ úgy látszik, nem akar megváltozni. Az a kerék vagy micsoda pedig, amit elforgattatok, a legrosszabb ötlet volt! Úgy hogy a tervetekre gondolva azt hiszem, ti vagytok a legnagyobb lúzerek ezen a bolygón.
Alpert és Ben lopva összenéztek.
Közben egy magas kőfalhoz érkeztek, a menet megállt. Vésett hieroglifák borították a mészkövekből emelt falat, ami mindkét irányban az erdőbe veszett.
Alpert előre mutatott.
- Ezúttal másképpen lesz. A fal mögött az Elsők Temploma áll, ahol nemsoká... nos, nem fogunk többé semmilyen kereket forgatni és reset-gombot nyomogatni. Ezúttal kihúzzuk a dugót a konnektorból!
Sawyerék mintha összebeszéltek volna, egyszerre fordultak felé. Értetlen arcukat látva Alpert a fal felé mutatott.
- Ti nem ide tartoztok. Hamarosan visszatérünk veletek mindennek a kezdetéhez.
Hugo nagyot nézett.
- Úgy érted... oda, amikor ezeket kifaragták? - préselte ki magából a szavakat. - A fáraók idejébe?!
- Nem Hugo - mosolyodott el. - Úgy értem, sokkal régebbre. Oda, amikor az istenek megszülettek.
Azzal magukra hagyta őket.
- Ugye, Richard megőrült? - kérdezte Kate rémülten. Elkapta Ben vállát. - Mondd, hogy igen!
Hugo, aki teljesen elveszítette a fonalat, rosszat sejtve nézett az előttük húzódó falra.
- Hogy hová megyünk? Kik születtek? Haver, mi a fenéről beszél ez?
Ben lerakta a hátizsákját a fűre.
- Rólatok, Hugo. Hidd el, élvezni fogjátok - mondta elmerengve. - Te különösen.



Elöl mozgás támadt. Az egyik faldarab lassan félre csúszott és az árnyékban lévő nyílásból borostás szőke fiatalember lépett eléjük.
- Üdv! - köszönt rájuk. Sawyernek valamiért nagyon ismerősnek tűnt, de nem tudta hová tenni.
Hugo felkiáltott. Félre tolta a teljesen kikészült Milest és előre furakodott, a gitártokot használva segítségül.
- Haver, megtettem mindent, amire kértél, de ezt most már visszaadnám - mondta megkönnyebbülten.
A szőke barátságosan a vállára tette a kezét.
- Nem az én gitárom.
- Az erdőben azt mondtad, hozzam el neked ide - ráncolta a homlokát Hugo, de a szőke nem válaszolt.
Hugo zavarában hátralépett, végül Richard elvette tőle a tokot.
Sawyer egyre izgatottabban nézte a szőkét, lelki szemei előtt rég elfeledett gyerekkori képek futottak át. Hitetlenkedve rázta a fejét.
- Nagyon ismerős a fazon. Ki ő?
- Nem csodálom, ha nem ugrik be - mondta Ben kifejezéstelen arccal. - Mind találkoztatok már vele. Igaz, jó rég volt.
- ő Jacob - szólt Hugo és nem értette. - Tőle kaptam a gitárt.
- Jacob meghalt, hallhattad! - rázta a fejét Sawyer.
- Nem tőle kaptad, Hugo - mondta Alpert tisztelettel. - ő nem Jacob. Még nem az.
Hátulról ezalatt egy tető nélküli fényes fémládát cipeltek a bejárathoz. Kate odalesett, és a takarók alatt egy ősz szakállú embert pillantott meg.
- Ki fekszik abban?
- Frank Lapidus - válaszolta Ilana.
- Frank?! Mi történt vele? Beteg?
- Kómában van. Pontosabban egy ahhoz hasonló katatón állapotban - válaszolt a lány. - Afféle hordozóvá vált, mikor Jacob hamvait a Templomban... - elcsuklott a hangja. - Sajnos ahhoz, hogy Jacob újra velünk lehessen, hiányzik valami, ami átsegítené, hogy megtalálja a helyét őbenne - mutatott a szőke férfira. - De Jacobnak mindene elégett.
Sawyer felkapta a fejét.
- Átsegítené? Mint John esetében az a ráhúzott cipő?
Ben ránézett.
- Ha netán nálad van Jacob kalucsnija, csak szólj - mondta sötéten.
Sawyer a kezeslábasa felső zsebére mutatott.
- Az nincs. A tolla jó lesz helyette?
Ben olyan értetlen képet vágott, mint még soha.
Ekkor a kőfal nyílásából karcsú nő lépett eléjük és rájuk köszönt.
Hugoék döbbenten bámultak a jelenésre. Miles tátott szájjal elindult felé, de Sawyer magához tért és elkapta a karját.
- Mit mondtam neked, anyaszomorító, nem emlékszel?! Hat méter távolság!
Claire rájuk nevetett, majd egyenként megölelte őket.
- Azt hittem, végleg elragadott a sziget, amikor eltűntél! - szorította magához Sawyer meghatódva.
A lány egyetlen pillanatra elkomorodott, de azután vidáman a szőke fiatalemberre mutatott, és anyai büszkeséggel nézett a szemébe.
- Ne aggódjatok, már semmi bajom. Mióta újra vele vagyok.


LOST